STATISZTIKA

Bejegyzések

Nincs megjeleníthető bejegyzés.

Utolsó kommentek

Agymosott főoldal

Tom Bobb bejegyzése 2009. július 04. komment

SZOBÁM FALA NYOLC HAVI VIZESEDÉS UTÁN

 

Tisztelt látogató!
 
Így néz ki önkormányzati lakásom szobafala, azt követően, hogy több mint fél éven keresztül folyamatosan vizesedett, és 2009. június közepén végre elhárították a problémát (vagyis azóta szárad a fal, a tapéta, a penész).
 
Minden egyes fotóra rákattintva előjön a nagyobb, jobban látható kép.
 
Első kép: szobám fala a lépcsőfeljáróval szemben (kisebb mennyezet is benne).
 
 
Második kép: a fal a szoba hátsó része felé, amerre az ágyunk hevert (elvittük, nem bírtuk tovább a büdöset).
 
 
Harmadik kép: az előző falrészlet a hátsó fal egy részével (jól látszik, hogy a konnektor is rendesen „benne van” az átázásban).
 
 
Negyedik kép: lentről látható, milyen szép is lett a galéria így, közel nyolc havi ázás után, most már a száradási periódusban, de rendesen „megrakva” penésszel.
 
 
Ezeket a képeket a ferencvárosi önkormányzat ügyemmel foglalkozó szakértői részére raktam fel erre az oldalra, elrettentő hatást nem akartam velük elérni annak, aki véletlenül mégis képes volt erre a védett, nem publikus blogrészbe „belenyúlni”.

A bejegyzés trackback címe:

https://agymosott.blog.hu/api/trackback/id/tr421227054
süti beállítások módosítása