STATISZTIKA

Bejegyzések

Nincs megjeleníthető bejegyzés.

Utolsó kommentek

Agymosott főoldal

Tom Bobb bejegyzése 2009. augusztus 18. komment

VERÉBSZÁMLÁLÓ

Címkék: cigány titok index9

 

- Mali Zoltán, Drávapiski polgármestere írta -
 
Azt mondom, hogy mindig érhet meglepetés. Engem is ért: majdnem sikeresen „átléptem” ezen a levélen, de szerencsére tokomtele idejében szólt, hogy létezik, és el tudtam olvasni. Mit elolvasni: értelmezni, először hitetlenkedni, aztán rájönni, hogy ez pontosan az az anyag, amelyiket bele kell illesztenem ide, a Titkok Kamrájába.
 
Mindössze a helyesírási hibákat javítottam (kedves Zoltán: nem volt sok!), és a vastagítások meg a kiemelések tőlem vannak, nem a polgármester úrtól.
 
 
Ma polgármesteri karrierem kiteljesedett.
 
Nyakunkba varrták a szociális foglakoztatást. Ha akartuk, ha nem. 3 hete felvettem 5 embert dolgozni, ma egy + 1 van belőle. Pedig tisztességes hat órás munka, munkaruha, satöbbi jár nekik. Karrierem csúcsát egy 18 éves gyerek teljesítette be. Köbö 2 hete „dolgozott” a drága gyermek, anyukája egyetlen pöcörős kisfia. A második napon már elkérte magát, mert a harmadikon ő már nem tud jönni, mert „kannázik” egy cigányzenekarban.
 
Mondom jó, de le kell dolgozni a hiányzást. A negyedik napon meg sem jelent, mert nagy kórt talált nála az orvostudomány: neki bezártság érzése lesz a gödörásástól, ami 30x70 centis vízelvezető ásásánál nagyon kijön, így az ötödik napja is regenerálódással telt. De orvosi igazolást hozott erről. A hatodik napon bejött, de rosszul lett. A fűnyírástól asztmás rohamot kapott, másnap nem is jött, mert ugye ki kellett heverni a nagy légszomj okozta sokkot. A hetedik napján így pihent. Az édesanyja még le is teremtett, hogy milyen szemét vagyok, majdnem meggyilkoltam a gyereket, és ha baja lesz, akkor én leszek a felelős. A nyolcadik napja is semmittevéssel telt, be akart panaszolni engem, mert nem a szakképesítésének (8 általános) és a fizikumának megfelelő (köbö 190 centi és 80 kiló) munkát biztosítottam neki.
 
Ma reggel vidáman ismét munkára jelentkezett és nekem ehhez még jó pofát is kellett volna vágni. Gondoltam a verebek számolása (ülve) nem lesz megterhelő számára. Így hozattam neki egy párnás széket, leültettem és azt a munkát kapta, hogy meg kell számolnia az átrepülő verebeket az udvaron statisztikailag. Kapott egy A4 lapot és egy tollat, és csak strigulázni kellett volna. Bíztam titkon abban, hogy hátha elszégyelli magát. Most háromkor kimentem és megkérdeztem:
 
- Na fiam, hány veréb repült át ma az udvaron?
- Nem tudom!
- Miért nem számoltad meg őket?
- Mer' amire megszámoltam volna, addigra elrepültek!
- Jól van fiam, legalább nem piszkoltad össze a papírt.
- Ha így megy, főnök, akár egy hétig is eldolgozok ennyi irattal.
 
Egy „Á” betűt sem írt ma.
 
Na ezeknek fizetünk mi segélyt!
 
FELHÁBORODÁSI MÉRTÉKEM: 10/10
AGYMOSOTT INDEX: 
 
 
FÜGGELÉK AZ ÉRTELMEZÉSHEZ:
 
PÖCÖRŐ: - A férfi nemi szerv játékos elnevezése.
KANNÁZIK: - Gitárt megszólaltat, illetve: hangszeres zenét játszik.

A bejegyzés trackback címe:

https://agymosott.blog.hu/api/trackback/id/tr811320309
süti beállítások módosítása