- ünnepünk, ahogy egy zsidó látja -
Időnként meglep, sőt: mellkason vág, mikor valaki azt mondja, hogy betelepedett valahová, és számára egy kissé idegen környezetben, más kultúrában, kultúrkörben, máshogyan gondolkodó, dolgozó, élő, beszélő, ünneplő emberek között éldegél (vagy cseperedik fel), és ez az egész, amit maga körül lát, tapasztal, erősen taszítja.
Meglep, mert nem kötelező ott élned, ahol nem érzed jól magad!
Egy zsidó nő, egy névtelen zsidó nő úgy érzi, hogy a mi ünnepünk, a Karácsony eléggé selejtes, eléggé undorító, eléggé nemnekivaló, és ennek hangot ad. Teheti; te is megteszed, hogy esetleg a Szimchat Tórát vagy Purimot gyalázod folyamatosan – természetesen otthon, a családod előtt, vagy barátaiddal, sörözés közben.
Hanem ez a névtelen zsidó nő „teret kapott”, és gyalázkodása megjelenhetett az Interneten, egy eléggé olvasott magazin oldalán. Rögtön láttam, hogy érdekes eset, mert ha elolvasod, és rendre kivesézed, látod majd, hogy a Titkok Kamrájába való.
A vastagítások és kiemelések természetesen ismét tőlem vannak.
Nem lehetne egy kicsit kisebb felhajtást csinálni ebből az egészből? Értékelném, ha nem két-három hónapig tolnának a fejembe egy keresztény vallási ünnepet. Miért kell kisjézusozni az oviban? Nem lehetne kicsit szerényebben, csöndesebben?
Túlzás nélkül hónapokig tart, kis mikulásgiccsel turbózva, a karácsonyi őrület. Csorog a malaszt, a hazug álszentség mindenhonnan, lehetetlen kikerülni. Pedig én nem szeretem, de ez mondjuk magánügy, viszont nem is ünnepeltük a családban soha.
Zsidók vagyunk, nem vallásosak, és nem fogadom el, hogy turisták. '44 decemberében apám a gettóban arra jutott, hogy ha ő ezt túléli, akkor köszöni, nem kér többet az ünnepükből. Szemforgató papok prédikáltak a szeretetről a szégyen utcáin, miközben kivégezték a teljes osztályát. Tízéves volt, túlélte, lettünk mi, lett Jolka-ünnep és télapó, mi meg nem ünnepeltük. Elutaztunk, anyám cselezett, de persze novembertől nagyokat hallgattunk, mikor mindenki a karácsonyi ajándékokat, vendégjárást taglalta. Korán meg kell tanulni másnak lenni, ez volt, és most megint ez van.
Mert már ötéves a kislányom, és idén csap először igazán pofán a döntés kényszere. Tavaly szerencsénk volt, egybeesett a hanuka a karácsonnyal, most nem járt a kedvünkben a holdnaptár, 19-re vége az egésznek, mi meg nézhetjük egymást, sőt anyósomék (a férjem nem zsidó) sincsenek elég jól, oda sem megyünk a szobafenyő köré. Megérti, hogyne, miért ne értené, elég nagylány, de azt nem várhatom el, hogy örüljön is neki. A végletekig agyontekert ünnepvárás az oviban, az utca, a minden, de minden arról szól neki – vagy arról fog szólni –, hogy miből marad ki. Én már csak tudom.
Vajon mi a helyes? Hiszen ez nem is elv, arra köphetnék, de talán szentség, és mindenképp kegyelet. Verjem át magam? Hívjam hanukafának, és csicsázzam fel a jukkát? Kapjon ajándékot, nehogy szomorú legyen? Vagy vonuljunk családilag gettóba, irány a Lauder, pénz majd csak lesz rá valahogy, és ott lehet röhögcsélni a decemberi lapostévé-vásárlókon. Vagy bízzak magamban, benne, értsük meg, hogy igen, előfordul, hogy valamiből kimarad, még az is lehet, hogy ez most épp veszteség, de teher alatt nő a pálma (szintén príma hanukafa).
Amúgy így lesz. A lányom érti, szétkürtöli, drukkolva nézem, mintha büszke is lenne rá. Az óvónők meg dermedten igyekeznek nem megsérteni, a múltkor azt mondtam poénból (súlyos hiba), mikor vittem fel az oviba, hogy mért kell keresztre végződnie a kapukódnak, miért nem csillag. Persze, mondta rögtön tovább, szerencsétlen óvónők szemlesütve kértek bocsánatot, hogy ők nem akarták bántani az érzékenységünket. Úristen.
És közben élünk itt, Budapesten, a karácsonyi hisztériában, tolongunk a boltban, én kicsit kárörömmel nézem a tömeget, turistáskodunk a vásárokon, a lány meg hallgatja a zsoltárokat, tetszik is neki, miért ne. Ez nem a mi ünnepünk, mondom, ő meg bólint, de kicsit tartok tőle, csak azért, mert jó kislány. Nem a mi ünnepünk, mi nem vágunk ki fenyőfákat, nem veszünk fel hitelt, nem gyújtjuk magunkra a lakást, nem vágjuk bele a baltát faragás közben a lábunkba, nem csinálunk úgy egy napig, mintha szeretnénk a hülye nagynénit. Vajon mondhatom neki, hogy nem kell szeretni a karácsonyt?
És közben itt élünk, Budapesten, ahol nem csak karácsonyi az őrület, ahol muszáj lesz tudnia válaszolnia a zsidózásra, ahol összekeverik a magyarságot a kereszténységgel, ahol hátunk mögött százezrek szelleme lebeg, ahol soha-soha nem értették meg igazából ezt az egészet, ahol csak vágyódva nézzük a németeket, hogy azok bezzeg, mert mint tudjuk, ők kultúrnép.
És gyújtjuk majd a hanukai gyertyát, itt, Budapesten, a Nyugatiban, és megint köpködni és üvölteni fognak, és a rendőrök megint elfordulnak, mint a Hősök terén, és a lakosság 10 százaléka szélsőségesen antiszemita, de itt nálunk, az elegáns budai hegyekben nyilván több. Nem lehet kikerülni, hiába gyújtok meg ezer csillagszórót.
Vajon mindenki kenje a hajára a karácsonyi nyálat? Ki lehet ebből vonni magunkat? Kell erről beszélni? Mikor és mennyit? Tudjuk nem utálni, amiből kimaradunk? Közben olyan természetes, hogy idegenkedünk tőle. És édes Istenem, mit is mondjak ennek az ötévesnek?
xy
Utószó gyanánt. Bár nem szoktam hozzászólni az ilyenekhez; most sem okoskodom.
Minden kijelentésemet, minden tettemet és megnyilvánulásomat a nevemmel viselek. Lehet jönni anyázni, lehet vitázni, lehet nekem írni; létezem. Nem állt szándékomban zsidó ünnepeket a magam ösztönösen szóforgató módján gyalázni – éppen ezért nem viselem el, hogy az én röpke, de az egész világon ismert és elismert ünnepemet egy ilyen senkiházi zsidó maca ennyire nyíltan gyalázhassa, és ebben a gyalázatban egy ilyen fórum, mint a VELVET, helyet adjon neki!
Ha úgy gondolod, itt, ezen a címen érdeklődhetsz az újságtól, hogyan gondolták ezt az ocsmány „behányást”, és mikor jelentetnek meg hasonlóan írt cikkeket, melyekben zsidó ünnepeket fognak gyalázni és megsérteni.
FELHÁBORODÁSI MÉRTÉKEM: 10/10
AGYMOSOTT INDEX: 
FÜGGELÉK AZ ÉRTELMEZÉSHEZ:
SZIMCHAT TÓRÁ: - A Tóra örömünnepe. A nehezen tüsszentő bölcsek azért nyilvánították ezt a napot örömünnepnek, mert rájöttek, hogy képesek reggel elkezdeni a könyvből a felolvasást, és estére be tudják fejezni. Ennek örömére szoktak esztelenül táncikálni és dalolgatni, mint valami ostoba majmok.
PURIM: - Az érdekes nózijúak farsangja. A purim név a púr szóból ered, ami sorsvetést jelent. Kapaszkodj: az úgy volt, hogy ezeket már régebben is ki akarták irtani, de a perzsáknak sem sikerült. Hogy is van a mondás? Ami késik… ?
Utolsó kommentek